Bemutatkozás

 

A Szathmáry-Car Kft. 1989-ben alakult, autóalkatrész kereskedelemi tevékenység céljából. Kezdetben keleti autóalkatrészek forgalmazása volt a központi tevékenységünk, majd a változó piaci viszonyokhoz és vásárlói igényekhez igazodva megkezdtük a nyugati autóalkatrészek forgalmazását is.

1993-ban piacvezető, az alkatrészpiacon ma is meghatározó szerepet betöltő importőr, a Láng Kereskedelmi Kft. kizárólagos területi nagykereskedése lettünk.

2005-ben tovább bővítettük vállalkozásunkat, új üzletágként megkezdtük a teherautó és kamion alkatrészek forgalmazását.

Mára a régió meghatározó autóalkatrész nagy- és kiskereskedelmi vállalkozásává vált társaságunk.

 

Fő tevékenységünk: nyugati autóalkatrészek, teherautó és kamion alkatrészek kis- és nagykereskedelme.

Cégünk szolnoki telephelyünkön működik, a 2007 márciusában átadott Szántó krt. 58. sz. alatt, melynek alapterülete 1200 m2.

Működési területünk Jász-Nagykun Szolnok megye és vonzáskörzete, mely átnyúlik szinte minden környező megyébe, a megrendelések kiszállításához 7 korszerű gépjármű áll rendelkezésünkre, napi többszöri kiszállítással.

Korszerű és igényes eladótérben fogadjuk a lakossági és területi partnereinket, valamint kétszintes raktárunk biztosítja a kiszolgálási színvonal minőségének növelését.

Létszámunk jelenleg 18 fő, a szakterületéhez értő, gyakorlattal bíró csapat.

Az alkatrészek használati sajátosságairól több éves tapasztalattal rendelkező, gyakorlattal bíró értékesítők adnak tájékoztatást, akik munkájukhoz kapcsolódó, folyamatos képzéseken vesznek részt, a minél magasabb kiszolgálási színvonal érdekében. A személyes és folyamatos kapcsolattartás, kommunikáció érdekében rendszeres ügyféllátogatást végzünk, így tesszük gördülékenyebbé és eredményesebbé együttműködésünket partnereinkkel.

A megrendelések beérkezése több csatornán keresztül történik, személyesen az üzletben, kiszállító munkatársainkon keresztül, telefonon, webáruházunkon keresztül, egyéb elektronikus úton (e-mail, fax).

Webáruházunkban egyszerűen és gyorsan kikereshetők a szükséges személy és kishaszon gépjárművek alkatrészei, a tehergépjármű üzletág speciális igényeinek kielégítése érdekében pedig kiemelt kapcsolatot ápolunk az importőrökkel.

Haszongépjárművek és 3,5 T feletti gépjárművek üzletágában a gyors és pontos kiszolgálás érdekében a partner járműparkjának adatait bekérjük nyilvántartás céljából, így ajánlatkérés illetve megrendelés esetén elegendő a rendszám megadása.

Együttműködési megállapodás alapján dolgozunk, mely tartalmazza a fizetési kondíciót, a kedvezmény mértékét és szállítási feltételeket.

Kiemelt partnereinkkel való kapcsolattartásra és igényeik feldolgozására állandó kapcsolattartót jelölünk ki értékesítőink közül, aki elsődleges prioritással kezeli a partner kéréseit, megrendeléseit. Az értékesítők feldolgozzák a beérkező igényeket és megrendelik a beszállítóktól a raktáron nem lévő termékeket.

Kiemelt partnereink:

NHSZ Zounok Zrt., NHSZ Kétpó Kft., MÁV FKG Kft., VCSM Zrt., Schmidtgép 2002 Kft, KMKK Középkelet-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt., Sárvári Mezőgazdasági Zrt., Lajta-Hanság Zrt., Mezort Zrt.

Stabil beszállítói háttérrel rendelkezünk, igyekszünk minél szélesebb kínálatot biztosítani a keresletnek megfelelően. Termék szortimentünk felöleli a személy és kishaszon gépjárművek alkatrészeinek széles skáláját. Forgalmazott fő alkatrész csoportjaink: futóműalkatrészek, motoralkatrészek, fékalkatrészek, karosszériaelemek, hűtőrendszer alkatrészek, elektromos alkatrészek, kenőanyagok és felszerelések.

Termékeink túlnyomó része Európa vezető alkatrészgyártó cégeinek terméke. Ezek a cégek a beszállítói az európai autógyáraknak, így az általunk is képviselt pótalkatrész-piacon kínált termékek minősége megegyezik az eredeti gyári alkatrészek minőségével.

A vásárlói igényeket szem előtt tartva, palettánkon megtalálható - az ár-érték arányokat is figyelembe véve - több minőségi és ár kategória szerinti termék, a gyári és gyárival azonos minőségű első vonalas (gyári beszállítói) termékektől a másod- és harmadvonalas termékekig.

Raktárunkban közel 50 ezer terméket tartunk készleten - széles választékot biztosítva ezáltal az azonnali kiszolgáláshoz -, továbbá napi háromszori árubeérkezés segíti a beérkező megrendelések gyors és rugalmas teljesítését.

 

 

A szállított termékekre 6/12 hónap garanciát vállalunk, a garanciális elbírálást a szükséges dokumentumok benyújtása mellett az adott termék importőre/gyártója végzi.

Kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a minőségnek és a megbízhatóságnak.
A SZATHMÁRY-CAR Kft.  MSZ EN ISO 9001:2009 nemzetközi szabvány szerinti minőségirányítási rendszerrel rendelkezik, 2005. május 01.-óta, melyet rendszeresen, minden évben felülvizsgáltatunk.

Tevékenységünk középpontjában a vevő áll. A színvonalas kiszolgálás és a vevői elégedettség növelése érdekében munkatársaink folyamatos szakmai képzéseken vesznek részt. Szolgáltatásainak a piaci igényekhez és versenytársakhoz igazodva folyamatosan fejlesztjük.

Szolnok, 2016. június 27.

Szathmáry Zsolt
Ügyvezető Igazgató

`